Hírek : Bú: a tejágazat haláltusája |
Bú: a tejágazat haláltusája
2009.06.23. 10:00
A brüsszeli agrárpolitikát és a hazai lehetőségeket egyaránt bírálták hétfőn a tejtermelők Budapesten. Úgy tartják: az utóbbi időben hozott intézkedések csak az ágazat haláltusáját hosszabbítják meg.
A fővárosi demonstációval egyidőben Luxemburgban összeurópai tejtüntetést tartottak. Budapesten nagybajomi, toponári és kéthelyi gazdák is tiltakoztak. Kilátástalannak érzik az ágazat sorsát, nem tudják elfogadni, hogy csak veszteséget termelhetnek.
Ha nem hoznak érdemi döntést a politikusok, akkor nálunk egy éve sincs a szarvasmarha-ágazatnak – jósolta a demonstráció egyik résztvevője, Udvari János, a nagybajom mezőgazdasági zrt. állattenyésztési vezetője. – Hónapról hónapra romlik a helyzet. Nincs jövőkép. Tavaly még a literenként 75 forintos árért tiltakoztunk, most már annak is örülnénk.
Rövid időn belül 95 forintról 55 forintra zuhant a tej literenkénti felvásárlási ára. Müller János, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének somogyi titkára is jelen volt a fővárosi megmozduláson. A termelők követelik, hogy az EU a mostani szinten fagyassza be az ország kvótákat és ezen kívül, s erőteljesen növelje a kvóta alapú támogatásokat. A somogyi szakember úgy tartja: határozott és gyors lépéseket igényel az ágazat.
A petíciót átadtuk, de nem tudjuk, hogy milyen következménye lesz a demonstrációnak – így Sipos László, a kéthelyi Aranykalász szövetkezet elnöke. Rámutatott: ha elmarad a segítség, úgy menthetetlenül buknak az agrárcégek. Ebben az esetben pedig nem várható más, mint a csőd, a telepfelszámolás, a tömeges leépítés és a helyi gazdaság elsorvadása.
A nemzeti intézkedések megkéstek és messze nem elégségesek – hangoztatja álláspontját a Tej Terméktanács. A további intézkedési tervek, miután uniós jóváhagyást igényelnek, már csak a válságot túlélő tejtermelőknek nyújthatnak esetleg segítséget.
Forrás: sonline.hu
|