Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Gráf: A halászat a legígéretesebben fejlődő agrárágazat

Gráf: A halászat a legígéretesebben fejlődő agrárágazat

  2009.07.05. 09:25

A halászat az egyik legígéretesebb fejlődés előtt álló agrárágazat; az aquakultúrában, az édesvízi- és halastavi halászat fejlesztésében ugyanis az Európai Unió minisztereinek véleménye szerint nagyobb lehetőség van, mint a tengeri halászatban – közölte Gráf József szombaton Rétimajorban.


Az agrártárca vezetője a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Aranyponty Halászati Zrt. Szent Péter-napi halászbúcsúján hangsúlyozta: a tavaly elfogadott Halászati Operatív Program megvalósításával versenyképes termelést valósíthat meg a halászati ágazat.

A program megvalósításának célja, hogy a jelenleginél jobban karbantartott halastavakban az egészséges halállománytól nagyobb hozamokat érjenek el a gazdaságok, továbbá, hogy új termékekkel jelenjenek meg a piacon. Az utóbbira példaként említette a biohaltermelést, amelyben a magyar halgazdaságoknak még szinte nincs versenytársuk.

A program céljainak megvalósításában nagy segítséget jelent, hogy az ország több halgazdasága – köztük a rétimajori is – szakmai befektetők, „a szakmából kinőtt emberek kezében van” – mondta a miniszter. Az Operatív Halászati Programra mintegy 34,5 millió eurót biztosít az Európai Halászati Alap, amelyhez mintegy 12 millió eurós önrésszel járul hozzá a hazai költségvetés – mondta a halászbúcsú részeként megrendezett szakmai konferencián Karakas János, a tárcavezető főtanácsadója.

Tájékoztatása szerint az uniós támogatást egyebek között új beruházások megvalósítására, a jelenleg csak a haltermés egyötödét feldolgozó üzemek kapacitásának növelésére, az élelmiszerbiztonsági rendszer, a kutatás, fejlesztés, a piacszerzés fejlesztésére, s a technikai eszközök beszerzésére lehet felhasználni. A támogatás elnyerésére évi egy-két alkalommal pályázatot írnak ki.

A főtanácsadó a többirányú hasznosítás fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. Arra, hogy a halászatot jól kiegészítheti a horgászat, rekreációs célokat szolgáló program, természetvédelemmel kapcsolatos oktatás, az ökoturizmus és a gasztronómiai turizmus is.

A többcélú hasznosítás jó példája az Aranyponty Zrt., amely 1500 hektáron folytat halgazdálkodást, országos hírű horgászközpontot alakított ki, nádi iskolát működtet, halászati múzeumot hozott létre a halászmesterség relikviáinak bemutatására. A térség természeti értékeinek megismertetésére kifejlesztette az ökoturizmust, amit jól kiegészít az elsősorban a halételekre és a környék boraira alapozott gasztronómiai turizmus.






http://www.mno.hu/portal/647965

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit