Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Már sörből is kevesebbet iszunk

Már sörből is kevesebbet iszunk

  2009.07.17. 10:15

A tavalyi, nagyjából 10 százalékos forgalomcsökkenés után idén 5 százalékkal csökkent a söreladás, alaposan megviselve a gyártókat. Ráadásul a második félév is tartogathat kellemetlen meglepetéseket, vagyis szükség van az óvatosságra - mondta a Napi Gazdaságnak Michiel Egeler, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója.

A júniusi adatok megdöbbentően rosszak voltak - ebből következtet az igazgató arra, hogy az év további részében is lesznek kiugróan gyenge hónapok. Emiatt a Magyar Sörgyártók Szövetsége is tág intervallumban gondolkodik az idei fogyasztáscsökkenést illetően. A szervezet szerint egész évben 5-10 százalékos visszaesés várható.

A piac 2007-ben volt a csúcsán 7,7 millió hektoliteres értékesítéssel. Akkor a magyar termelést még az exportpozíciók erősödése is húzta, vagyis mindent összevetve a megszorítások első évében a söripar remekelt, amiből az elemzők azt szűrték le, hogy a pesszimista hangulatban a fogyasztók szívesebben nyúlnak a sörhöz, mint más szeszes italhoz.

A következő évben azonban megdőlt a prekoncepció, ugyanis 2008. szeptemberre, a gazdasági válság kipattanása előtti hónapra a fogyasztás 8,2 százalékkal esett és a két évvel korábbi szintre zuhant, amit megfejelt a pénzügyi krízis is, így jött össze a 10 százalékos zuhanás. Ezt a hazai gyártók exportja kompenzálni tudta, így a teljes eladáscsökkenés belföldön 7 százalék körül alakult. Mindent összevetve idén a 2005 előtti szintre várják a fogyasztást, vagyis jó esetben is csak 6,8 millió hektoliter értékesítése várható, rossz esetben ez a szám 6,4 millióra csökkenhet, írja a Napi.







Forrás: mfor.hu

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit