Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Százmilliárd forintos kárt okoz a perzselő kánikula

Százmilliárd forintos kárt okoz a perzselő kánikula

  2013.08.07. 13:56

Tönkremegy a termés, emelkedhet a tej ára.


A kukorica esetében a tönkrement termés már most elérheti a kétmillió tonnát, a 6 millió tonnás eredmény elérése sem tűnik biztosnak – mondta a Világgazdaságnak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Vancsura József a lap szerdai számában kifejtette: a kiesés még a csökkenő terményárak mellett is jelentős árbevétel-elmaradást jelent a gazdáknak. A jelenleg a piacon érvényes, 45 ezer forint körüli tonnánkénti árat alapul véve a hőhullám okozta kiesés elérheti a 90 milliárd forintot, sőt, ha továbbra is fennmarad a jelenlegi csapadékmentes, forró időjárás, meg is haladhatja azt. A napraforgó esetében is biztosra vehető a kár, ám annak mértékét ma még nehéz lenne megjósolni – tette hozzá.

Magyarország idei kukoricatermése nem lesz több 6 millió tonnánál – jelentette ki a lapnak Raskó György agrárközgazdász is, aki szerint a hőség, és a csapadék hiánya hetente egymillió tonnával csökkenti a várható terméseredményt.

Az agrárközgazdász szerint a szárazság a tejtermelésre is rossz hatással lesz. "Már most látszik, hogy az elszáradt kukoricából nyert siló beltartalmi értéke sovány lesz, ez pedig később, jövőre, tükröződni fog a tej árában is, valamint tovább csökkenhet a tejtermelés Magyarországon" – tette hozzá.

A kukorica termésmennyisége befolyásolja a búza árát

"A búzaárak tekintetében fontos befolyásoló tényező a kukorica termésmennyiségének, illetve árának alakulása. Arra pedig érdemes figyeli, hogy az elmúlt napok szárazsága miatt jelentősen csökkentek a kukoricára vonatkozó termésvárakozások, és ha a szárazság még 10 napig kitart, akkor a korábbi 8 millió tonna helyett mindössze 6 millió tonna kukoricát tudnak betakarítani (ez egyébként nagyjából Magyarország éves felhasználásának felel meg). Elképzelhető tehát, hogy a kukorica esetében kereslet és magasabb árszintek alakulnak ki a piacon. Mivel a takarmányozási célú kukorica valamilyen mértékben kiváltható búzával, az utóbbi kereslete megnövekedhet, amely emelheti az árakat, illetve felszívhatja a hazai termésmennyiségeket - mondta el az Agrárszektornak Tóth István, a Mezőgazdsági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.

 

 

http://www.agrarszektor.hu/novenytermesztes/egyeb/szazmilliard_forintos_kart_okoz_a_perzselo_kanikula.3072.html

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit