Novemberben a növényi termékek jelentős árcsökkenése határozta meg (21,8%) a mezőgazdaság termelői árának 14,6%-os csökkenését 2012. novemberhez viszonyítva. Ugyanebben az időszakban az élő állatok és állati termékek ára 0,9%-kal mérséklődött.
2013 novemberében a gabonafélék ára 31,5%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A búza felvásárlási ára a betakarítás befejezése óta folyamatosan emelkedett, de a tavaly novemberi árszinttől 28,6%-kal maradt el. A kukorica árcsökkenése is megállt, és egy hónap alatt 1%-kal nőtt. A búza ára 46 900, a kukoricáé 41 200 forint volt tonnánként.
A statisztikán túltekintve érdemes megjegyezni, hogy a gabonapiaci trendek időközben jelentősen megváltoztak. Az árak januárra emelkedésnek indultak, a búza telephelyi ára jelenleg 50-54 000, a kukoricáé 42-43 000 forint környékén alakul. Az áremelkedés - többek között - az év végi intenzív exportnak tudható be.
Az ipari növények ára 21,0%-kal mérséklődött a 2012. novemberihez képest, ezen belül az olajos növényeké 25,2%-kal csökkent. A napraforgó felvásárlási ára a betakarítás megkezdésekor jelentősen visszaesett. Az árcsökkenés még mindig tart, így novemberben csak 94 000 forintba került tonnánként, miközben júniusban még 148 100 forint volt. A burgonya ára 27,2%-kal nőtt az előző év novemberihez mérten, a zöldségeké és a gyümölcsöké pedig 8,5, illetve 2,1%-kal emelkedett. Az utóbbi termékcsoporton belül az alma ára 7,6%-kal csökkent, miközben a borszőlő ára 27%-kal nőtt.
A vágóállatok termelői árszintje novemberben 4,2%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágósertés termelői ára 3,6%-kal elmaradt az előző havitól, így két hónap alatt már 9%-kal csökkent. Novemberben a vágósertés felvásárlási ára 388 forint volt kilogrammonként, miközben szeptemberben még 435 forint volt. A baromfi ára összességében idén először nem érte el az előző év azonos hónapjának árszintjét, 3,2%-kal marad el a tavaly novemberi ártól, míg az ár előző hónaphoz viszonyított csökkenése május óta folyamatosan tart.
Az állati termékek ára 7,2%-kal magasabb volt, mint 2012 novemberében. A tojás ára 18,5%-kal csökkent, közben a tej termelői ára 14,2%-kal nőtt. A tej felvásárlási ára május óta folyamatosan emelkedik, jelenleg történelmi csúcson van (108 forint/liter).
2013. január–novemberben a mezőgazdasági termelői árak 8,1%-kal csökkentek 2012 azonos időszakához mérten. A növényi termékek ára 14,2%-kal csökkent, ezen belül a gabonáé 20,6, míg az olajos növényeké 21,3%-kal esett vissza. A csökkenést az idei magas termésmennyiségek árra gyakorolt hatása okozza. Eközben a burgonya ára drasztikusan, 70,8%-kal nőtt az egész Európára jellemző termésmennyiség-visszaesés hatására.
Az állatoknál és állati termékeknél 2013. január–novemberében átlagosan 3,8%-kal nőttek az árak 2012 azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben továbbra is a vágóbaromfi ára emelkedett (7,2%-kal), míg a vágómarha ára csökkent a leginkább (19,4%-kal). A tej ára eközben 11,4%-kal nőtt, az étkezési tyúktojásé viszont 11,0%-kal mérséklődött.