Az idősebb rókamanguszták, ahelyett, hogy hagynák, a fiatalabbak megtanulják, hogyan is vadászhatják a veszélyes skorpiókat, összegyűjtik és veszélytelenné teszik a prédákat, majd megtanítják a fiatalokat, hogyan is bánjanak a táplálékkal.

A rókamanguszták - Suricata suricatta - Dél-Afrika meglehetősen kopár vidékén élnek, ahol a táplálékkeresés nem olyan egyszerű művelet. Az állatok kedvenc ételei közé tartoznak a skorpiók, melyek azonban egy felnőtt ember megölésére is képesek. Míg a felnőtt szurikáták immunisak a skorpióméregre, a pókszerű állat ollói rengeteg kárt okozhatnak bennük is.

A szurikáta-vadászok általában leharapják áldozatuk fejét vagy farkát, hogy megakadályozzák a támadást, ám a fiatal állatok még nem rendelkeznek ezen tapasztalatokkal. A felnőtt egyedek, így nem hagyják, hogy utódaik saját hibáikból tanuljanak és veszélyeztessék önmagukat, hanem a három évnél idősebb rókamanguszták szárnyaik alá veszik a fiatalokat és megtanítják nekik a megfelelő módszert a skorpiók hatástalanítására.

A nagyon fiatal utódok számára a segítők keresik és ölik meg a skorpiót - mondja Alex Thornton kutató. A segítők válaszolnak a fiatalok kéregető jeleire és ahogy a fiatalok nőnek, egyre nehezebbé teszik számukra a leckét. Ahelyett, hogy egy halott skorpiót adnának nekik, a tanárok csak eltávolítják az állat mérges tüskéjét, és az élő skorpiót szolgáltatják a fiataloknak. A tanulás ezen fokán, ha a skorpió elmenekül, a tanár visszahozza, hogy a fiatalabb megint próbálkozhasson. Amint a fiatal szurikáta rájött, hogyan teheti ártalmatlanná áldozatát, a tanárok egy igazi skorpiót adnak nekik.

Míg a leckék megtanítják a fiataloknak, hogyan váljanak hatékony vadászokká, a segítők nem profitálnak közvetlenül a tanításból. Valójában egy igen költséges tanításról van szó, mivel az értékes vadászidőt a zsákmány ártalmatlanná tételére és a tanórák felügyeletére fordítják.

Thornton szerint azért származnak előnyök ezen módszerből, többek között az, hogy általában egy domináns hím-nőstény páros a szülője a szurikáta-csoport 80 százalékának, így az egyének igen szoros rokonsági kapcsolatban állnak egymással. A segítők érdeke, hogy biztosítsák kuzinjaik, és a család génjeinek túlélését.

Ezenkívül a tanítás felgyorsítja az utódok fejlődési görbéjét. Ha egy fiatal utódnak adnak leckét a segítők, akkor megelőzik azt, hogy a jövőben több időt kelljen egy lassan tanuló fiatal felnőtt tanítására pazarolni. Emellett további előnyt jelent, hogy minden egyes életben maradt utód eléri a felnőttkort és növeli a csoport létszámát, egyben megkönnyíti a tanítók életét is.

Thornton szerint a csoport mérete egy kooperatívan szaporodó állatfajnál nagyon fontos tényező. Ha az egyén egy nagy csoportban él, kevesebb az esélye annak, hogy ragadozók áldozatául esik.

Eddig igen kevés bizonyíték volt arra, hogy az állatvilág egyéb fajai - az ember és a hangyák mellett - is képesek-e a tanulásra. Thornton szerint ennek oka, hogy egyes fajok megfigyelése igen nehéz. Például egy másik kutatócsoport nemrégiben a gepárdokat figyelte meg, ám nem derült ki, hogy a kölykök tanulás útján váltak egyre jobb vadászokká, vagy azért mert egyre idősebbek lettek. Emellett csimpánzok megfigyelésekor dokumentáltak már olyan eseteket is, amikor egy csimpánz egy másikat figyelt meg, hogyan old meg egy problémát, az azonban most is rejtély, hogy ekkor tanítót és tanítványt figyeltek-e meg.

http://www.hirado.hu/cikk.php?id=131628