A napraforgót mindenki kedveli. A sárga tányérok bája és szépsége Van Goghot is megihlette, de napjainkban is sokan szeretik e növényt. Feltűnik szalvétán, bögrén, a viaszosvászon mintáján, és a virágkertészek ügyeskedéseinek hála, törpe, szelídített változatából a virágvázákba is jut belőle. Sőt napraforgója annak is van, aki nem vetett. Ha a hosszúra nyúlt, hideg télen kiaggatott gömbalakú madáreleségekből a földre is jutott néhány mag, akkor - szerencsés esetben - a nyár közepén már saját, embernagyságú példányoknak örülhetünk.

A napraforgó a XVI. században Amerikából érkezett Európába. Kezdetben dísznövényként termesztették, olajnövényként történő hasznosítása csak a XVII. században kezdődött meg. A napraforgó jelentősége különösen azóta nőtt meg, amióta a táplálkozási szokások változásával előtérbe kerültek a növényi eredetű olajok. Étolajon kívül margarint, szappant, festéket, madáreleséget is készítenek belőle.

Meglepő, de igaz a növény neve nem fedi a valóságot. A napraforgó virágai ugyanis általában délkeletre néznek, és sohasem követik a Nap járását. Ám ez mit sem von le értékéből az utak mellett sárgálló napraforgótáblák is jelzik, hogy a gazdálkodók vetéstervében előkelő helyen szerepel. Egy ideig még gyönyörködhetünk a vidám táblákban, aztán a gazdák megkezdik a mesterséges szárítást, majd a betakarítást. És a vidám sárga növényből olaj lesz. Vagy szappan, margarin, esetleg madáreleség.

http://www.vasnepe.hu/gazdasag/20060724_az_orok_napraforgo