A japán termelő megunta, hogy gurul
2006.07.25. 08:56
A japánok mindig is értettek az innovációhoz. Egy sikokui farmer huszonöt évvel ezelőtt ugyanis megelégelte, hogy a dinnye állandóan kigurult a hűtőjéből.
Az éles eszű japán üvegládikában kezdte el növeszteni a növényt, amelyben a dinnye aztán kilencven nap alatt, természetes módon vette fel a kocka formát. Azóta pedig a szigetország menő gyümölcsboltjai díszdobozos csomagolásban árulják a különleges gyümölcsöt. Bár az eredeti cél az volt, hogy a kockadinnye általánossá váljék, még ma is csak a trendi tehetősek engedhetik meg maguknak az átszámítva huszonkétezer forintba kerülő, körülbelül hat-nyolc kilós gyümölcsöt. Ők sem maguknak, hanem legtöbbször ajándéknak veszik.
Tavaly Sikoku szigetén nyolcszáz kockadinnyét termesztettek, amelyekből még a kínai újgazdagoknak is jutott. A furcsa gyümölcs kapható továbbá Szingapúrban, Kanadában és Ausztráliában is. A termesztéssel egyébként más országokban, például Malajziában is kísérleteznek, sőt a hobbikertészek is kaphatnak az Interneten tanácsot a kocka alakú dinnye otthoni előállítására. Az Egyesült Arab Emirátusokban pedig állítólag sikerült már létrehozni kockaparadicsomot, kockapaprikát és kockauborkát is. A hivatalos indoklás szerint így ugyanis könnyebb szállítani és tárolni a gyümölcsöket.
A japánok azonban még tovább mentek. A piacokon már megjelent a piramis alakú dinnye is, de megpróbálkoztak már a nyolc-, tizenkettő és húszoldalú dinnyével is. A tavalyi nyár slágere azonban kétségkívül a fekete héjú dinnye volt, amelyből egy nyolckilós példányt átszámítva több mint félmillió forintért árvereztek el.
http://www.nol.hu/cikk/411744/
|