A géntechnológiát joggal nevezik a XXI. század tudományának. De háború is zajlik ezen a mezőn. A két oldal katonái között Európában inkább állóháborúra emlékeztet a front, miközben a világ más részein már eldőlni látszik a küzdelem.

A mezőgazdasági géntechnológia leghangzatosabb, máig beváltatlan ígérete volt, hogy az új módszerek révén meg lehet szüntetni a Földön az éhínséget, hozzá lehet segíteni a szegény országokat saját önellátásuk megszervezéséhez. A késés "közgazdasági" magyarázata, hogy a drága, szabadalommal védett fajtákhoz a legkevésbé a szegények tudnak hozzájutni. De van egy másik, üzleti ok is: a gyártók eddig főleg a gyomirtókkal, illetve bizonyos kártevőkkel szemben ellenálló fajták előállítására koncentráltak (ez tűnt a legjobban eladhatónak), az igénytelen, de bőven termő "éhségellenes" növények még váratnak magukra.

A részsikerek közé tartozik az aranyrizs, amely ha nem is az éhezés, de az azzal (illetve az egyoldalú táplálkozással) összefüggő egyik vitaminhiány megoldásában kétségkívül képes segíteni. A növény az A-vitamin előanyagáról, a sárga színű béta-karotinról kapta a nevét, a reformrizs ugyanis a karotintartalom miatt aranysárga színű. A főként az ázsiai fejlődő országokban fontos népélelmezési cikknek számító rizs ideális lenne a vitamin bevitelére, csakhogy a hagyományos fajták A-vitamint csupán igen korlátozottan tartalmaznak. A génsebészeti úton előállított aranyrizs 2000 óta létezik, 2005-ben már a második, megemelt karotintartalmú változatot mutatta be. Ennek a fajtának a létjogosultságát az adja, hogy a világon évente félmillió gyermek vakul meg A-vitamin hiányos táplálkozás következtében - jelentős részben olyan területeken, ahol a mindennapi betevő egy tál rizst jelent. Az új génmódosított rizsfajta minden grammja 37 mikrogramm elővitamint tartalmaz, ami elvileg elegendő a napi vitaminszükséglet fedezésére (azért csak elvileg, mert egyelőre nem tisztázott, hogy a rizsben lévő béta-karotin hány százaléka alakul át ténylegesen A-vitaminná a szervezetben).

Hogy az újfajta elterjesztésében a pénz (vagyis az ár) döntő szempont, azt egyebek mellett az előállító konzorcium magatartása is jelzi: minden szabadalmi és royality jellegű díjról lemondtak az aranyrizs mielőbbi elterjesztése érdekében (amire az ellenzők persze azt mondják: ez lenne az a trójai faló, aminek révén a "fizetős" fajták előtt is megnyílna az út).

Az aranyrizs fő célterülete Ázsia, a szupercirok (Super Sorghum) viszont Afrika éhezőinek problémáin hivatott segíteni, s ha sikerül, ez lehet az első komoly lépés a bevezetőben említett ígéretek beváltása felé. A nálunk jobbára a hagyományos seprű alapanyagaként ismert cirok a fekete kontinens első számú gabonanövénye, és 300 millió ember fő tápláléka, mivel sokkal inkább melegkedvelő és szárazságtűrő, mint a búza és a kukorica. Ugyanakkor a tápanyag-összetétele nem fedezi teljesen az ember napi szükségleteit, amit most az új, "biofortified" (biotechnológiai úton gazdagabbá tett) cirokfajtával igyekeznek megoldani. A szupercirok előállítására és elterjesztésére népes és illusztris konzorcium alakult többek között a pretoriai, a Missouri-Columbia és a Berkeley Egyetem, a Pioneer Hi-Bred, illetve a Bill és Melinda Gates adományaival létrehozott Africa Harwest alapítvány részvételével. A tavaly elindított projektre 450 millió dollárt szánnak, s a fő cél, hogy az A és E provitaminban, vasban, cinkben és aminosavakban gazdag fajtát minél előbb és minél nagyobb területen termeszteni kezdjék. Afrikában a hatékony növénytermesztést főként a szárazság és a tápanyagszegény, leromlott talaj akadályozza. Az 50 százalékkal megemelt fehérjetartalmú, a hagyományos fajtáknál magasabb hozamú, gyenge talajokon is életképes növényről (amelynek a termesztése elvileg talajkímélő is, mert csak a könynyen pótolható nitrogénből vesz fel nagyobb mennyiséget) az első tudományos publikációk 2003-ban jelentek meg a Science-ben. Az említett, már a gyakorlati feladatokra koncentráló konzorcium tavaly jött létre, és öt év alatt kíván megbirkózni a feladattal.

- Ha röviden össze kellene foglalni, hogy miért nem érdemes a génmódosított növények termesztésével foglalkozni, akkor azt mondanám: ezek a fajták pillanatnyilag semmilyen társadalmi, gazdasági, piaci igényt nem elégítenek ki, azaz a gyártók üzleti érdekein túl semmi nem indokolja a termesztésbe kerülésüket - fogalmaz Balla László, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének vezetője, az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója. A növénynemesítés hagyományos vonalát képviselő tudós társadalmi igény lenne például az éhezés leküzdése, ebben azonban a génkezelt élelmiszer pillanatnyilag semmilyen szerepet nem játszik, a termesztett fajták teljesen más célokra szolgálnak. Gazdasági szükséglet lehetne a módosított génkészletű növények olcsóbb termeszthetősége, erről azonban nincs szó: drágák a fajták, a vetőmagot minden évben újra meg kell vásárolni, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vegyszerezésük sem lesz kimutathatóan olcsóbb - egyszóval az összes költség nem alacsonyabb, mint a hagyományos fajtáknál. A piaci igényről elegendő annyit mondani, hogy Európában a fogyasztói ellenállás miatt szinte eladhatatlanok ezek a termékek. Sőt, az amerikai vevő is inkább csak akkor veszi meg, ha nem tud róla - tehát ha például a génkezelt és a hagyományos szója össze van keverve, és nincs rajta jelölés (a felmérések szerint az USA-ban a vásárlók többsége nem fél a génmódosított élelmiszertől - nem is törődik vele -, ám az amerikai kormány valószínűleg nem véletlenül küzd mindenütt a világon a kötelező jelölés bevezetése ellen). - Léteznek természetesen környezeti meg egészségügyi aggályok is, ám azok megítélésében a tudomány sem egységes. A fentiek viszont tények, azokkal nemigen lehet vitatkozni - állítja.

A tudományos karrierjét a konzervatív növénynemesítési technikák fejlesztésével megalapozott kutató szerint a mezőgazdasági génmanipulációs technológiákat állami kezdeményezésre állami intézetekben kezdték fejleszteni, egyértelműen abból a megfontolásból, hogy amikor az élelmiszer a népességnövekedés következtében hiánycikké válik, stratégiai fegyverként, illetve a kiszolgáltatottság csökkentésére bevethetőek legyenek. Ám a fejlődők népességével együtt fejlődött a mezőgazdaság termelékenysége, így drámai élelmiszerhiány nem alakult ki. Ezért a még fejletlen technológiákat magáncégeknek adták át, s azok teljesen más, nyereségesnek tűnő irányba fejlesztették tovább a módszereket. - A vállalatok rájöttek, hogy extraprofitot másképp is elérhetnek, például vegyszer- vagy kártevőrezisztens-fajtákkal. Az első sikernövény, a gyomirtónak ellenálló szója nem azért terjedt el, mert kevesebb vegyszer kell hozzá, hanem azért, mert jól alkalmazkodik a gépi műveléshez. Ez viszont széles sorközöket igényel, ahol sokkal több gyom terem meg, tehát az egységnyi termésre vetítve nő a vegyszerfelhasználás is - hangsúlyozta. Az extraprofit így nem a gazdálkodóknál, hanem a gyártóknál jelentkezik: jóval többet tudnak eladni a szintén általuk kifejlesztett, a génkezelt szójánál bátran használható gyomirtóból.

A kutató azt is elmondta: van olyan környezeti kockázat, amely már bebizonyosodott. A kártevőkkel szembeni ellenálló képességet a kukoricánál egy olyan tulajdonság bevitelével érik el, ami miatt a növény jóval több mérget termel, mint amennyire a kukoricamoly elpusztításához szükség lenne. Az viszont nem egyértelmű, hogy ennek mi a következménye a környezetben, a független és részletes hatásvizsgálatokat ugyanis Balla László szerint eddig nem végezték el - ahogy ő fogalmazott, csak kisebb "kirakatvizsgálatok" készültek a gyártók megrendelésére.

Másképp látja a helyzetet Balázs Ervin, a már említett martonvásári intézet kutatóprofesszora, a mezőgazdasági biotechnológia hazai megalapozására még a nyolcvanas években létrehozott gödöllői kutatóközpont korábbi igazgatója. Ő azt állítja, hogy az eddig elvégzett számtalan vizsgálat ellenére egyetlen vélt környezeti, egészségügyi vagy gazdasági kockázatról sem bizonyosodott be egyértelműen, hogy valós veszélyt hordoz. Kiderült viszont, hogy sok félelem alaptalan. Így például szerinte a génmódosított növények környezetében akár a biotermesztés is megoldható, a spanyol tapasztalatok alapján ehhez kukorica esetében elegendő 25 méteres védőtávolság a két tábla között (a készülő magyar szabályozás biztonsági okokból ennél jóval többet ír elő), és a vetőmagtermesztés tisztaságát is meg lehet őrizni. Ugyanakkor például a fejlesztés alatt álló, a kukoricabogárral szemben ellenálló fajtáknak konkrét gazdasági előnye is lehet: több évig lehet termeszteni talajfertőtlenítés nélkül, jóval kisebb vegyszermennyiség felhasználásával.

Gyakori ellenérv, hogy a módosított gén "kiszabadul" (például átkerül a közeli rokon vadnövényekbe), és többé nem lehet megszabadulni tőle, elszaporodnak a vegyszereknek, kártevőknek ellenálló gyomok. Erre Balázs Ervin azt feleli, hogy a kukoricának nincsenek közeli, vadon élő rokonfajai Európában, a cukorrépa és a repce egy-egy közeli rokonának pedig igen korlátozott az előfordulása. Ugyancsak sokan félnek attól, hogy a kártevők rezisztenssé válnak a géntechnológiai úton módosított növényekhez használt vegyszerekkel szemben, és így egyre nagyobb "adag" kell majd az elpusztításukhoz - ezt a gyakorlatban a génkezelt kukorica közé vetett kis mennyiségű hagyományos fajtával eddig sikerült megelőzni (a hagyományos növényen fejlődő kukoricamoly biztosan nem rezisztens, és a kétféle moly párosodása után is nem rezisztens egyedek születnek).

Az embereket talán az egészségügyi hatások foglalkoztatják a leginkább, ilyenekre azonban egyelőre nincs ismert példa. A genetikai módosítással előállított fehérjék a szervezetbe kerülve néhány perc alatt lebomlanak (éppúgy, mint az összes többi fehérje), s eddig egyetlen megbetegedés sem volt, amely bizonyíthatóan összefüggésben lett volna a génmódosított termékek fogyasztásával. Eddig az a tapasztalat, hogy a módosított gének az állati termékekben (hús, tej) nem jelennek meg, ezért is engedélyezi például az EU a génkezelt növények takarmánykénti hasznosítását.

Mégis, miért idegenkednek kevésbé, fogadják el jobban az emberek a géntechnológiai eljárásokat a humángyógyászatban, mint a mezőgazdaságban? Tamás Pál szociológus válasza: ami az egyéntől függ, abban általában konzervatív módon dönt. Ha az ember maga döntheti el, hogy milyen élelmiszert fogyaszt, akkor nem hallgat tudományos magyarázatokra, a megszokottat veszi és eszi. Az is befolyásolja a GM-élelmiszerekkel kapcsolatos hozzáállásunkat, hogy térségünkben nagyon régóta nincs élelmiszerhiány - nem úgy, mint a fejlődő országokban, ahol a jobb ellátással kecsegtető génkezelt növényekhez nagy reményt fűznek. Társadalmi szükséglet, vágy, óhaj nem kötődik a génkezelt élelmiszerekhez.

Az egészségügy ellenben valós vágyainkra ad megoldást. A kórházban az orvos, a szakember, akinek ki vagyunk szolgáltatva, azt mondja, hogy a géntechnológia segít betegségünk gyógyításában, vagy hozzásegít bennünket a hőn áhított utódhoz, gondolkodás nélkül elfogadjuk a felkínált lehetőséget. Hiszünk a tudásában, mert megoldást akarunk problémánkra.

Napjainkban számos tünetét látjuk annak, hogy változóban van az emberek viszonya, nyitottsága a tudomány kínálta csúcstechnológiák termékei iránt. Általában tanúi lehetünk a bizalmatlanságnak, sőt a félelem megnyilvánulásainak, pedig az új termékek mindennapi életünk részévé válnak - nyilatkozta lapunknak Dudits Dénes, a Szegedi Biológiai Központ főigazgatója.

A géntechnológia is rohamosan bővülő lehetőségeket kínál a betegségdiagnosztikában és a gyógyításban, a gyógyszerfejlesztésben, az egészséges élelmiszerek és bioalapanyagok előállításában, a környezeti szennyezés mérséklésében. Látva a géntechnológiára épülő új bioipar kibontakozását, súlyos problémát jelent, hogy míg az egészségügyi alkalmazásoknak zöld utat ad a társadalom, addig a mezőgazdasági és környezetvédelmi hasznosítás jelentős ellenállásba ütközik. Nehéz az okokat kihámozni, de Dudits professzor szerint néhány tényező megjelölhető. Ezek közé tartozik, hogy a géntechnológiával nemesített növények termesztésének megakadályozása érdekében végzett agitációk igen szervezettek, jelentős anyagi támogatással folynak. Ennek ellenére a tudományos alapokat nélkülöző félretájékoztatás és megfélemlítés csak részleges sikereket hozott. A szegedi kutató szerint a politikai és gazdasági érdekek, a versenyfeltételek sem egyformák a növénynemesítésben, vetőmagiparban és a gyógyszerfejlesztésekben, valamint a gyógyításban. A növényekkel kapcsolatos piac kisebb és konzervatívabb.

További hátrány, hogy míg a minőségbiztosítás és hatásvizsgálat jól kidolgozott rendszerei működnek a gyógyszeriparban, hasonló ellenőrzési rendszer most van kialakulóban a géntechnológiai nemesítés terén. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egészségiparban nagyságrendekkel nagyobb tőke áll rendelkezésre a biotechnológiai fejlesztésekhez. Az ezekkel szembeni fellépésben a Greenpeace esélytelen, viszont az agráralkalmazások könnyebben kikezdhetők, mert gyakran állami források támogatásával folyhatnak a kutatások és a fajta-előállítás.

S bár ma még a régi kabarébeli poénnal élve: "nyomják Krahácsot", a sokfelől támadott génmódosítási technika vélhetően ennek dacára lassacskán megerősíti hadállásait szerte a világon. Ma már olyan óriási területen termesztenek ilyen növényeket, hogy egy idő után nem lesz értelme az ellenállásnak. Ez persze még odébb van, addig még mindkét oldal erősíti csapatait, megpróbál tudományos érveket, kutatási eredményeket felvonultatni a közvélemény meggyőzése érdekében. Amíg azonban a gazdag Európa megengedheti magának a fontolva haladást, a pragmatikus Délkelet-Ázsia e téren is elhúz, ahogy Amerika sem sokat teketóriázik.

De ha mégis beüt a krach és kitör egy génbotrány, a GM-ipar menetelése lefékeződhet. Egy időre. Mert a tudományos haladást még soha, sehol sem sikerült teljesen megállítani.

Génmozaik:

- Transzgénikus növény - azaz, amikor egy adott növénybe egy másik élőlény meghatározott DNS-szakaszát ültetik be - előállításához elméletileg bármely élő szervezet génjei használhatók. A gyakorlatban azonban a jelenleg termesztett GM-fajták növényi, illetve bakteriális gének beépítéséből származnak.

- A jelenleg köztermesztésben szereplő úgynevezett első generációs GM-fajták, amelyek vetésterülete 2005-ben 90 millió hektár volt, elsődlegesen agrotechnológiai műveletekhez kapcsolódó új tulajdonságokkal - gyomirtószer, illetve rovarrezisztencia - rendelkeznek.

- 2005-ben öt EU-országban - Spanyolország, Cseh Köztársaság, Franciaország, Németország és Portugália - is termesztettek már GM-növényeket.

- Számos termesztett növényünk esetében biológiai korlátok miatt a transzgén, azaz a beültetett DNS-szakasz nem kerülhet át a rokon, illetve a vadon élő fajba.

- Két kanadai kutató olyan sertést hozott létre, amelynek a trágyája alig tartalmaz foszfort. Ha ezt a fajtát széles körben elfogadnák, jelentősen csökkenthető lenne egy jelentős szennyező forrás. A környezetbarát sertés - enviropig - azonban genetikai módosítás eredménye, ami sok ember számára elfogadhatatlan. A sertések úgy is módosíthatók, hogy képesek legyenek megemészteni a füvet vagy szénát - ahogy a tehenek és a birkák -, csökkentve ezzel az energiaigényes kukorica sertéstakarmányként való felhasználását.

- A természetes eredetű termékek kiváltotta ételallergiás reakciók évente több száz gyermek halálát okozzák. Az USA mezőgazdasági minisztériumának egyik kutatója, Eliot Herman már előállított egy kevésbé allergén szóját, ez a termény a gyermektápszer-gyártás fontos alapanyaga. Herman génsebészeti úton kikapcsolta az allergiás reakciók 65 százalékáért felelős szójagént. Más kutatók ígéretes haladásról számoltak be a földimogyoró és a garnélarák allergiát okozó génjeinek kikapcsolásában.

http://www.nol.hu/cikk/412216/