Az áfonya az egyik legsokoldalúbb gyógyszer
2006.08.17. 07:01
Az áfonya az egyik legsokoldalúbb gyógyszer - hozta nyilvánosságra kutatásai eredményeit egy norvég dietetikus.
 |
Nagy érdeklődést keltett orvosi körökben egy oslói étkezési szakértő, Audun Myskja új könyve.
A dietetikus az áfonya jótékony hatásait taglalja munkájában, amelyet több éves kutatások után jelentetett meg. Az orvos érdeklődését a fekete erdei bogyó azután keltette fel, hogy népi gyógymódokkal foglalkozott, hiszen a gyógyító asszonyok évszázadok óta használják különféle gyomorbántalmakra.
A vizsgálatok után azonban kiderült, hogy az áfonya nemcsak a vérhas és hasmenés ellen jó, ennél sokkal többre képes: a skorbut, az influenza és a látási problémák orvoslására is használható. A norvég kutató ezután amerikai és európai kollégáival is egyeztetett, és az eredmények egészen meghökkentők voltak.
Az áfonya ugyanis szinte csodagyógyszernek bizonyult, amely a szellemi leépüléssel kapcsolatos betegségek, az Alzheimer- és Parkinson-kór, a cukorbetegség és az érrendszeri és légúti megbetegedések gyógyítására is alkalmas. A kutatók szerint az erdei gyümölcs annak köszönheti képességeit, hogy minden más növénynél nagyobb arányban tartalmaz antioxidánsokat.
http://www.estihirlap.hu/article.php?hirlista=2*5208
|