Az egyik menekülési módszer a vándorhangyák vakságát használja ki, de kötélidegek és belső „elmélyültség” szükséges hozzá. A milliónyi éhes hangyával szembe néző botsáskák tökéletesen mozdulatlanná válnak. Ha a rovar megmozdul, a hangyák észlelik a rezgéseket és támadnak. Ehhez hasonlóan az erős páncéllal borított bogarak is bíznak a védelmükben és kivárják a raj elhaladását.

A különféle pókok és selymet szövő lepkehernyók egyedi biológiai sajátosságukat használják ki: gyorsan levetik magukat a növényzetről és a fonalaikon függeszkednek, amelyek túl vékonyak ahhoz, hogy a hangyák lemásszanak rajtuk. Néhány meztelencsiga kis csavart visz a fonál alaptémába. Amikor a hangyák sarokba szorítják egy levélen, a meztelencsiga védő hatású, ragacsos nyálkát bocsát ki. Ahogy egyre több hangya érkezik, a csiga fokozatosan kijjebb szorul a levélen, és végül lecsúszik a levél szélén, csak egy járhatatlan nyálkafonal tartja ég és föld között.

A vándorhangyák más társas rovarokat, például darazsakat, termeszeket és más fajú hangyákat ejtenek zsákmányul. Lehet, hogy két sereg összecsapásakor egyenlők az esélyek? Nem, rendszerint a vándorhangyák győznek. Néhány arizonai hangya esetében a vándorhangyák támadása vad fészekvédő reakciót vált ki, és ezzel egy időben evakuálják a kolóniát. A mozgékony dolgozók megragadják a petéket, lárvákat és bábokat. Ezután fölkapaszkodnak a környező növényzetre, és órákon át mozdulatlanok maradnak. Hosszú várakozás után, lassan és óvatosan visszatérnek a kirabolt fészkükbe.

A darazsak általános reakciója, amikor hangyák támadják meg a fészküket, hogy elmenekülnek, de előtte néhányan riadót fújnak. Az egyik fajban, amikor megpillantják a közeledő légiókat, rengeteg darázs ül a fészek bejáratához és élénken csapkodnak szárnyukkal, hogy megrezegtessék a fészket, így figyelmeztetik a benn lévőket. Egy másik faj képviselői a fészek külsejére teszik a fejüket, rágójukkal dobolnak, és olyan hangosan zümmögnek, hogy az még hét méterre is elhallatszik. Az agresszívabb darazsak elkeseredetten, bár hiábavalóan próbálják megvédeni a fészküket. Rajba verődve röpdösnek, közben fölkapnak egy-egy hangyát és távolabb ledobják. De reménytelen a helyzetük, egyszerűen túl sok a hangya ahhoz, hogy ez hatékony legyen. Ismét más darazsak óriási hordába verődnek, és testükkel torlaszoljak el a fészek bejáratát, de hamarosan elegendő hangya érkezik ahhoz, hogy csápjaiknál fogva elvonszolják onnan a blokádot alkotó egyedeket.

A vándorhangyák támadásai különös viselkedéseket válthatnak ki a potenciális zsákmányokból. Nyugat-Afrikában például nagy földigiliszták kerülhetnek az érkező raj útjába. Mit csinálnak a földigiliszták? Beássák magukat a földbe? Nem, fölkúsznak a legközelebbi fára! Néhány csiga pedig annyi buborékot fúj, amennyi elég, hogy befedje és védelmet nyújtson. Még a gerincesek sincsenek biztonságban. Az afrikai cickány hosszú lába és lenyűgöző ugróképessége valószínűleg azért alakult ki az evolúció folyamán, hogy gyorsan elmenekülhessen a vándorhangya-hordák elöl.

A vándorhangyák vérengző portyái jótékony hatással vannak az erdőre: segítenek fenntartani a biológiai sokszínűséget. Amikor kidől az erdő egy fája, felbolygatott élőhelyet hoz létre, lehetővé téve, hogy különféle fajok behatoljanak, megtelepedjenek és fennmaradjanak. Ehhez hasonlóan, a vándorhangyák rabló hadjáratát követően az állati élet pusztulása olyan teljes, mintha tisztára törölték volna a palatáblát. Nem sokkal azután, hogy a hangyák elmentek, a terület a biológiai sokféleség melegágyává válik, mivel mindenféle élőlénynek lehetőség nyílik a betelepülésre… egészen addig, amíg nem jönnek újra a hangyák.

http://www.geographic.hu/ngm/0608/index.php?s=5&m=200608&t=tm