A kísérletben részt vevő galambok egy ötéves időszak alatt képesek voltak megjegyezni és fölidézni 800–1200 fotót, mielőtt diónyi agyuk elérte végső kapacitását.

A guineai vagy vörös páviánokat három és fél évig vizsgálták. A nagy majmok 3500–5000 képet jegyeztek meg, és agyuk sosem „telt be”.

A kísérleteket Joel Fagot, a marselle-i Kognitív Idegtudományi Mediterrán Intézet kutatója végezte amerikai kollégájával, Robert Cook pszichológiaprofesszorral, a bostoni Tufts Egyetem munkatársával.

A galambok és a páviánok megtanulták egy válaszreakcióval társítani a képeket: a madarak a képernyőn mutatott kép bal vagy jobb oldalát csipkedték csőrükkel, a páviánok pedig botkormánnyal mozgattak egy kurzort a bal, illetve a jobb oldalra. A helyes választ (amelyet önkényesen rendeltek hozzá minden képhez) ennivalóval jutalmazták, a helytelen választ rövid késleltetés követte, mielőtt áttértek a következő képre.

A napok multával egyre több megtanulni való képet mutattak az állatoknak. E képek tesztelése lehetőséget adott a kutatóknak a hosszú távú memória felmérésére.

A képekre visszaemlékezést illetően a galambok teljesítménye nagyjából ezer kép megmutatása után kezdett hanyatlani. A páviánok emlékezési teljesítménye még 3500 kép megjegyzése után sem mutatott jelentős romlást.

Ugyanaz a folyamat

A galambok és a páviánok egyaránt gyorsan reagáltak az ismert képekre, ami arra utal, hogy a hosszú távú memóriájuk hasonlóan szerveződik. Ez azt jelenti, hogy az állatok bármely szükséges emlékhez bármikor ugyanolyan gyorsan képesek hozzáférni egészen addig, amíg az emlék feledésbe nem merül.

„Amikor tudták a választ, rögtön tudták” – mondja Fagot. Amikor azonban az állatok elfelejtettek egy képet, a jelek szerint ez nem volt rögtön egyértelmű számukra. „Néhány képnél bizonytalankodtak, keresgélniük kellett az emlékeik közt, és ez időt vett igénybe. Amikor tévednek, a válaszidejük hosszabb, mint amikor tudják a megoldást” – teszi hozzá a kutató.

A két fajnál az emlékezésben és a memóriafolyamatokban megfigyelhető hasonlóság arra utal, hogy az alapvető agyi mechanizmusok korán kialakultak az élet története során. A tanulmány szerzői, Fagot és Cook szerint a növekvő memóriakapacitás valószínűleg hozzájárult a magasabb intelligencia – az összetettebb kognitív feladatok megoldási képességének – kifejlődéséhez.

A nagyobb kapacitás a tárolt emlékek számára például lehetővé tette, hogy az agy kapcsolatot teremtsen e tapasztalatok között és fölismerje azokat a mintákat, amelyek révén kialakulhatott az elvont gondolkodás.

Fagot úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a kísérletek demonstrálják: „a memóriakapacitás bővült az evolúció folyamán és ez általában véve valószínűleg tükrözi az intelligenciát”.





http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=8212