Egykor kártevőként irtották, ma már fokozottan védett faj. Nem csoda, ha ősszel szakmai körökben „nagy port vert fel” a kunadacsi új élőhely felfedezése.

Tekintve, hogy Magyarország (szerencsére) nem éppen földrengéseiről híres, a kirándulók számára valószínűleg ritka és különleges esemény a geofonnal, azaz a talaj rezgését mérő eszközzel felszerelt kutatók felbukkanása a terepen.

Ha még hozzátesszük azt is, hogy ezek a kutatók nem geofizikusok, és még csak nem is geológusok, hanem biológusok, a jelenség még valószerűtlenebbnek tűnik. Holott ha valaki ősz elején a Kiskunságban, Kunadacs térségében járt, könnyen megbizonyosodhatott afelől, hogy ez igenis előfordulhat.

Ősz elején ugyanis a földikutya (Spalacidae) egy új élőhelyét fedezték fel Kunadacs közelében. A földikutyák még szakmai körökben is alig ismert állatok. A vakondokhoz hasonlóan földalatti járatokat készítenek maguknak, de az előbbivel ellentétben életüket szinte kizárólag a föld alatt töltik, és igen nehéz megfigyelni, illetve befogni őket. A hamuszürke szőrgombócok vakok, hallásuk és szaglásuk viszont annál kifinomultabb.

A hazai állomány méretét alig ezer példányra becsülik

Fotó: Csorba Gábor

Magyarországon kevés élőhelye ismert a földikutyaféléknek: eddig csak Hajdúhadház, Debrecen-Józsa, Battonya, Kistompapuszta valamint a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum térségéből ismerték. A teljes állomány méretét 800 és ezer példány körülire becsülik a kutatók. Ez az érték azért figyelemre méltó, mert még az 1940-es évekig is gyakori „vendég” volt a ház körüli kertekben, és kártevőként üldözték.

A mezőgazdasági művelés alá vont területek terjeszkedésével viszont a földikutya természetes élőhelyei, az ősgyepek beszűkültek, ami az állomány drasztikus csökkenését vonta maga után. Olyannyira, hogy ma már fokozottan védett állat.

„A mezőgazdasági területeken is leginkább a mélyszántású talajművelés jelent veszélyt, ez ugyanis tönkreteszi a járatrendszert, megváltoztatja a talaj szerkezetét és kiforgatja a földből a növények gyökereit, amelyek fő táplálékai a földikutyának” – tudtuk meg Csorba Gábortól, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársától.

A rejtőzködő állatot nehéz nyakon csípni

Ezért is számított rendkívüli eseménynek, amikor a Kiskunági Nemzeti Park munkatársa, Máté András ősz elején értesítette a kutatókat, hogy valószínűleg földikutya túrások vannak Kunadacs közelében. A földikutya túrása több tekintetben is különbözik a vakondétól, és maga a járat átmérője is nagyobb.

„Mivel a földikutya a vakonddal ellentétben nem a mellső lábával, hanem nagyra nőtt metszőfogával vájja ki a földet, a kitúrt föld nem olyan porhanyós, aprószemcsés mint a vakondé, hanem darabos. A földikutya járata ugyanakkor akár három méter mélységig is lenyúlhat, hossza pedig több mint száz méter is lehet. Ezen általános ismertetőjelek ellenére, a valóságban igen nehéz csak a túrás alapján megállapítani, hogy vakond vagy földikutya ténykedett-e a környéken” – tette hozzá a szakértő.

Fotó: Karsai Györgyi

A legjobb bizonyíték, ha nyakon tudnak csípni egy-egy egyedet. Ennek is megvan a maga speciális módszere. Az eljárás lényege, hogy az állatnak nincsen a felszínre vezető nyitott járata, ezért zavarja, ha megbontják a járatrendszerét. A földikutya hamar észreveszi a felszíni mozgolódást, és veszélyt szimatolva igyekszik földdugóval eltömni a sérült járatszakaszt. A bejáratnál matató állatot pedig a kutatók elcsípik. Sajnos, ez a módszer igen fáradságos és időigényes, és nem is mindig vezet eredményre, mint ahogy ősszel Kunadacson sem.

Sajátos kommunikáció szeizmikus rezgéssel

Ezért folyamodtak a kutatók a geofonos módszerhez. A földikutyák érdekessége ugyanis, hogy a fejük tetejét a járat falához kocogtatva, az így keltett szeizmikus rezgések segítségével kommunikálnak. Az alacsony frekvenciájú – 200 Hertzes – hanghullámok több tíz méter távolságra is eljutnak.

A kutatók geofonok segítségével érzékelik ezeket a hullámokat, és mivel más kisemlősre nem jellemző ez a fajta viselkedés, közvetett módon bizonyítható, hogy az adott területen él-e földi kutya vagy sem. „Sőt, korábbi kutatások bebizonyították, hogy a kopogás módja fajonként eltérő. Vagyis elég finom műszerrel az is megállapítható, hogy milyen faj él az adott területen” – tett hozzá Zsebők Sándor, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének PhD hallgatója.

Még alig fedezték fel, de máris veszélyben van a kunadacsi élőhely, ugyanis itt halad az M8-as autópálya tervezett nyomvonala. Amennyiben a beruházás a jelenlegi tervek szerint valósul meg, komoly kárt tehet a földikutya állományban, hiszen kettévágja az élőhelyet. A beruházás során végzendő földmunka, a munkagépek zaja és rezgése igen nagy területre hat ki, és megzavarja az állatok életritmusát, kommunikációját.

Fotó: Németh Attila

Hasonló eset ment végbe a már korábbról ismert Debrecen-Józsa térségében lévő élőhelyen is, ahol még a védetté nyilvánítás előtt, egy lakótelep építése miatt megszűnt az élőhely egy része.

A földikutyával kapcsolatos ismeretek egyelőre még elég hiányosak és bizonytalanok, ugyanis eddig kevés kutatás foglalkozott ezekkel a fajokkal. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy míg korábban azt gondolták, hogy a földikutya egyáltalán nem jön ki a felszínre, újabb kutatások arra engednek következtetni, hogy ez a fiatal egyedeknél mégis előfordul, feltehetően akkor, amikor kitessékelik őket az anyai fészekből, és új területet kell keresniük maguknak.

A földikutyák ugyanis magányosan élnek, vagyis egy járatban csak egy állat található. A hím és a nőstény csak a rövid párzási időre találkozik. Németh Attilától, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének PhD hallgatójától azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a nőstény élete során csak egyszer hoz világra utódokat. A földikutyák legfeljebb 3-4 évig élnek, de fogságban ez az idő öt évre is kitolódhat.

Fajképződés zajlik a szemünk előtt

A földikutyák elterjedési területe Egyiptomtól, Izraelen, Jordánián, Szírián, Törökországon és a Balkán-félszigeten át Magyarországig húzódik. Hazánk jelenti elterjedésük nyugati határát. Keleten Ukrajnában, valamint Oroszországban egészen az Aral-tóig is megtalálhatók.

Szakértők körében komoly vita tárgyát képezi, hogy hány fajról is van szó valójában. Egyes kutatók szerint 7-8, mások szerint akár 40 faj is él az előbb említett területeken. A genetikai vizsgálatok alapján kimutatható, hogy a földikutyákon belül eltérő kromoszómaszámú fajok vannak, és igen kis területen sokféle faj él együtt. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy még az egymáshoz közel élő egyedek is egymástól elszigetelten élnek, ami a kromoszómaszerkezet megváltozásához, és ennek rögzüléséhez vezethet(ett). „Ez igen érdekes jelenség, hiszen aktív evolúciós folyamat, fajképződés tanúi vagyunk” – mondta Csorba Gábor.

Fotó: Karsai Györgyi

A földikutya fajok száma, a preferált vegetáció, a talajszerkezet tulajdonságai, a viselkedési szokások mind olyan kérdések, amelyekre még nincs kielégítő válasz, ezek megválaszolása a jövő feladata. Mivel ezek a kutatások sok esetben komoly felszereltségű laboratóriumi munkát igényelnek, a költségek fedezéséhez sikeres pályázatokra és külföldi kutatóintézetekkel való együttműködésre van szükség.

http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=8386&PHPSESSID=504f342a36c35acf25d25d89afa00031