A legtöbb szárazföldi emlős számára, a víz alatti szaglás azt eredményezné, hogy az orrlyukak tele mennének vízzel. Ám néhány, félig vízi életmódot folytató emlős számára ez nem jelent problémát, olyan módszert fejlesztettek ki, amellyel kiszagolhatják a táplálékot a víz alatt.

Kenneth Catania biológus szerint, a felfedezés teljes meglepetést jelentett, mivel az volt az általános elképzelés, hogy az emlősök nem képesek orrukat használni a víz alatt. Táplálék utáni kutatásuk során, a szárazföldi emlősöket a szagok vezetik, melyek a levegőben terjednek. Azonban vízben ezen illatok észlelésére nincs mód.

Amikor az emlősök adaptálódnak a víz alatti életmódhoz, szaglóérzékük rendszerint degenerálódik - mondja Catania. Ennek elsődleges példái a cetfélék - a bálnák és delfinek - számos fajuk elveszítette szaglóképességét. Catania akkor kezdte el vizsgálni a víz alatti szaglás lehetőségét, amikor észrevette, hogy egy apró emlős, a csillagorrú vakond számtalan buborékot fúj ki, miközben úszik.

Annak kiderítésére, hogy a buborékok elősegítik- e a víz alatti szaglást, Catania számos alanyt és tárgyat - többek között földigilisztát, apró halakat és viaszt - helyezett egy üvegtartályba, majd nagy sebességű videokamerával figyelte meg a vakond viselkedését.

Amikor a vakond az objektumokhoz úszott, gyorsan buborékokat fújt ki orrából, melyek kapcsolatba léptek az alannyal vagy tárggyal. Ezt követően a buborékokat az állat visszaszívta. A vakond másodpercenként 5-10 alkalommal ismételte ezt meg, ugyanazon ütemben, ahogy az egerek és patkányok a levegőt szaglásszák.

Cataniát érdekelte, a buborékok lehetővé tették-e, hogy a vízben lévő szagmolekulák elkeveredjenek a levegővel, majd visszajussanak az állat orrába, mely aztán érzékelheti azokat. A kutató víz alatti szagnyom-vonalakat hozott létre, melyek a táplálékhoz vezettek, hogy letesztelje, mennyire jól követik azokat az állatok. Fémrácsot helyezett el az állatok és a nyomvonalak között, melyek megakadályozták, hogy az orrfüggelékek áthatoljanak rajta, ám a buborékok áthaladását nem akadályozták.

Még szokatlan orruk nélkül is, az állatok 75-100 százalékos sikerrel találták meg a táplálékot. Amikor egy finomabb hálót helyeztek el, mely a buborékokat sem engedte át, a vakondok esélye 50 százalékra csökkent.

Catani hasonló viselkedést figyel meg az amerikai vízi cickánynál is. Ám az, hogy a buborékfújás egyetemes-e félig vízi életmódot folytató emlősöknél, még rejtély.






http://www.hirado.hu/cikk.php?id=171816