1200 évet tévedtek a kutatók a kukoricatermesztés kezdeteit tekintve. Eszerint nem az eddig feltételezett i.e. 4100 körül, hanem már i.e. 5300 körül gyökerezik ez a mezőgazdasági tevékenység. A most deklarált új időpont még szembeötlőbb annak figyelembevételével, hogy bizonyos történelemkönyvek csupán i.e. 1000 körüli dátumot jelölnek meg a közép-, illetve dél-amerikai agrárkultúra kezdeteként.

A most publikált kutatás vezetője, dr. Mary Phol szerint Mexikó délnyugati részén az említett i.e. 5300-ban már létezett növénytermesztő kultúra, habár ekkor még a kukorica egy korai fajtáját termelték, amit az úgynevezett „vad fűből” nemesítettek. Innen, a kukoricatermesztés bölcsőjéből terjedt aztán át délkeletre, illetve a trópusi vidékek egyéb tájaira, Panamába vagy Dél-Amerika északi részére.

A korszakalkotó agrártörténeti felfedezés a Tudományos Akadémiai Közlemények április 9-13-diki számában jelent meg, szerzői a professzorasszony és a vezetése alatt álló nemzetközi tudósgárda tagjai, a washingtoni Természettudományi Nemzeti Múzeum, a Washingtoni Állami Egyetem és a panamai Smithsonian Trópusi Kutató Intézet munkatársai.

Mivel régóta köztudott, hogy a legfejlettebb kukoricatermesztő törzsek az olmékok és a maják voltak, ezért lakhelyükön, a Tabasco-öbölben kezdték a kutatást, elsőként a partmenti üledékréteget vizsgálták. Ebből többek között arra a következtetésre jutottak, hogy a korai kukoricatermesztők a turzásokon (lerakódott hordalék) telepedtek le, hogy miközben terményük a szárazföldön növekszik, ők továbbra is könnyedén tudjanak halászni a lagúnákban vagy a nyílt tengeren.

A mostani kutatás összefügg Phol egy korábbi tanulmányával, amikor ősi pollenek nyomai alapján jutott arra a megállapításra, hogy az erdőégetéses földművelést már i.e. 5100-ban is alkalmazhatták.

Phol akkor megjegyezte, hogy ez még a tudomány mai állása szerint is igen meglepő eredmény, tekintve, hogy a szakértők a jelenlegi globális felmelegedés egyik fő okának tartják az erdők kiirtását, mely szerintük csak az elmúlt száz évben vált megkerülhetetlen környezetvédelmi problémává.

A földművelés kezdeti időpontjának meghatározására a pollenből nyert bizonyítékokat akkoriban nem tartotta elég meggyőzőnek a tudóstársadalom, ezért Pholék folytatták a helyszíni kutatásokat. A jelenleg is folyó vizsgálatok során már a növények sziliciumdioxid struktúráját is vizsgálták, s ez alapján jutottak el végül a mostani, agrártörténeti értelemben szenzációsnak nevezhető eredményhez, hogy az „őskukoricát” Délkelet-Mexikóban már 7300 éve termesztik.

A kukorica ma köztudottan Latin-Amerika egyik jelképe, amely nélkül már napjaink európai konyhaművészete is elképzelhetetlen lenne, miként az állattenyésztés egyik legfontosabb takarmánya is. De szintén e tájnak, egészen pontosan az eredetileg Peru déli részén termelő vidékek lakóinak köszönhetjük az öreg kontinensre a spanyol hódítók révén behozott burgonyát, amely például az ír történelem során játszott kiemelt szerepet: a 19. század közepi burgonyavész idézte elő a történelemkönyvekben Nagy Éhínség néven bevonult jelenséget. Persze előtte időbe telt, míg Európa egyáltalán ráébredt, hogy a krumplinak ehető a gyökere, addig csak a hercegkisasszonyok gyönyörködtek a kertjükben pompázó krumplivirágokban.

Aztán ott a paradicsom, amely nélkül manapság az olaszok már a konyhába sem tennék be a lábukat; bizony ez is Kolumbusz óta ismert a világnak ezen a felén. Mi ugyan első megjelenése óta fogyasztjuk, de egyes szakértők azt állítják, nincs rá bizonyíték, hogy hazájában eredetileg termelték volna, de arra sem, hogy egyáltalán megették. Igaz, mások meg arra világítanak rá, hogy az európaiak érkezése előtti időkről más növények termelésére nézve is alig létezik bizonyíték, hiszen a hódítások többek között ezek pusztulását is okozták.

A paradicsomot először a mediterráneumban kezdték el termeszteni az 1540-es években, az első paradicsomot is felhasználó receptek Nápolyban jelentek meg 1692-ben. Angliában a 16. század végétől van jelen a földeken, és az 1700-as évekre vált a hétköznapi étkezés részévé. Magyarországon csak a 19. században terjedt el széles körben.

És a 6000 éves chili? Nos, lángot lehelni még ma is leginkább dél-amerikai stílusban készült ételektől szoktunk, de a csípős ízvilág kedvelői általában is bánnák, ha a mexikói őslakosság nem kedvelte volna az igazán tüzes ételeket.






http://www.an-no.hu/index.php?cikk=2569