Amit a hernyó megtanult, a lepke sem felejti
2008.03.07. 08:01
Egy most megjelent tanulmány szerint a kifejlett lepkék emlékeznek arra, amit még hernyó korukban megtanultak. Ezek az eredmények megkérdőjelezik azt az általánosan elfogadott nézetet, mely szerint a rovarok idegi kapcsolatai teljesen újraalakulnak a metamorfózis folyamán.
„Az élőlény két fejlődési fázisában szinte minden annyira eltérő: a morfológia, az étrend, az, hogy miként mozognak és mit érzékelnek” – mondja a kutatások vezetője, Martha Weiss, a washingtoni Georgetown Egyetemről. – „Arra voltunk kíváncsiak, meg tudunk-e tanítani egy hernyót valami olyan cselekvésre, amire kifejlett korában is emlékszik.”
Weiss és munkatársai az amerikai dohányszender (Manduca sexta) hernyóit etil-acetátnak – a körömlakk-lemosókban gyakran használt vegyület – és egy sor enyhe áramütésnek tették ki.
A vegyszerhatás után közvetlenül áramütéssel sokkolt hernyók 78 százaléka elkerülte a vegyületet a rákövetkező tesztekben. Ekkor a kísérleti alanyok még végig lárvaállapotban voltak. A kísérleteket egy Y alakú csőben végezték, ami lehetővé tette, hogy az állatok olyan helyet válasszanak, ahol érzik az etil-acetátot, illetve olyat, ahol tiszta a levegő.
Nagyjából egy hónap múlva, miután a hernyók már átalakultak, ugyanezzel a választásos teszttel vizsgálták a kifejlett lepkéket. Az eredmény meglepő volt. A lepkék 77 százaléka elkerülte az etil-acetátos csövet, ami arra utal, hogy a hernyóként megtanult leckére felnőttként is emlékeztek.
|
Balra a lárva - középen a felnőtt egyed - jobbra a báb
|
„Korábban azt gondoltuk, hogy a metamorfózis folyamán a hernyó egyfajta levessé alakul, és az összes alkotórész újrarendeződik lepkévé” – magyarázta Weiss a tudósítóknak. – „Egyértelmű, hogy nem ez történik. Az agy egyes részei biztos megőrződnek, s ez lehetővé teszi az emlékek fennmaradását e drámai átalakulás során.”
Növénypreferencia
Weiss elmondta, az eredmények abból a szempontból is jelentősek lehetnek, hogy kiderítsék, mi módon kapcsolódnak újra a neuronok egy stroke-ot vagy másfajta agykárosodást követő felépülés során. A tanulmány azt is megmagyarázhatja, honnan tudhatják a nőstények, melyik növényekre rakják a petéiket, hiszen emlékezhetnek, milyen növényeken táplálkoztak hernyó korukban.
Jeremy Davis, a tucsoni Arizona Egyetem munkatársa úgy nyilatkozott, hogy az eredmények jelentős bizonyítékkal szolgálnak arra az elméletre, miszerint a lárvális emlékezet fennmaradhat felnőttkorig. Ezt a jelenséget eddig csak az ecetmuslicáknál figyelték meg. Davis nincs meggyőződve azonban arról, hogy a két életszakaszt átfogó emlékezet elég erős ahhoz, hogy befolyásolja a nőstények peterakási helyét. Szerinte a pozitív asszociáció valószínűleg nem elég erős ahhoz, hogy fennmaradjon a metamorfózis folyamán.
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=11218
|