A krokodilbébik összehangolják kikelésük időpontját
2008.06.26. 10:39
A krokodilbébik már a tojásban is kommunikálnak egymással, így sikerül elérniük, hogy akár többtucatnyian is közel egy időben keljenek ki. Ez a „trükk” nélkülözhetetlen a túlélésük szempontjából – derült ki francia kutatók által nemrégiben végzett vizsgálat során.
Kutatók már számtalanszor megfigyelték, amint a part menti homokba ásott tojásokból óramű pontossággal egyszerre akár száz kis krokodil is kikel. A nőstény krokodil ezután kiássa az utódokat a homokból, és a vízbe viszi azokat. Viszont ez idáig rejtély volt, hogyan tud akár több tucat utód ennyire összehangoltan, egy időben kikelni.
Amélie Vergne és Nicolas Mathevon, a franciaországi Jean Monnet Egyetem kutatói adták meg a választ a kérdésre: az utódok még a tojásban kommunikálnak egymással, így „egyeznek meg” a kikelés időpontjában. Ez az „ümpf, ümpf” hívóhang még az emberi fül számára is hallható. Mivel az anyaállat a közelben tartózkodik, egyúttal számára is jelzik, hogy elérkezett a „nagy pillanat”.
A kutatók felfedezése, melyet a Current Biology című lapban publikáltak nem teljesen újszerű, hiszen már korábban is ismert volt, hogy a krokodilok már a tojásban is hangokat adnak ki. Viszont eddig még nem sikerült magyarázatot találni a jelenségre. A hangjelzés funkciójának kiderítésére a kutatók három csoportba különítették el a tojásokat. Míg az első csoportba tartozó utódok társaik hangját hangszalagról hallották, a második csoportnak nem adtak hangjelzést, a harmadiknak pedig a szokványos krokodilhívástól eltérő hangot játszottak le, hogy megállapítsák, különbséget tudnak-e tenni a tojásban lévő utódok a különböző hangok között.
Azok a krokodilbébik, amelyek társaik hangját hallották ugyanezzel a jelzéssel válaszoltak, és közel tíz percen belül az összes kis krokodil kibújt a tojásból. A másik két csoportban lévő tojások lakóinak viszont legalább öt órára volt szükségük, hogy mind kikeljenek.
A kutatók azt is vizsgálták, hogyan reagál az anyaállat az utódok hangjelzésére. Kivették a tojásokat a fészekből, és lejátszották a bébik hívó hangját. A hang hallatán a nőstények nekiláttak kiásni a vélt utódokat a homokból.
A kutatók szerint a kis krokodilok életben maradása szempontjából nagy jelentősége van ennek a kommunikációnak. „A legnagyobb arányú pusztulás egészen fiatal korban következik be, hiszen a hangjelzés nemcsak az anyaállatot, de a ragadozókat is odavonzza. Ezért fontos, hogy a szülő a fészek közelében legyen, és a kikelés lehetőleg egy időben történjen. Így biztosítható az utódok védelme” – mondta Mathevon.
Ez a jelenség a madaraknál is megfigyelhető. A fiókák a kikelés előtt jelt adnak a szülőknek, hogy azok a „nagy pillanatban” a közelben tartózkodhassanak, és védelmet nyújthassanak az utódoknak. „Ez a viselkedés valószínűleg már krokodilok és a madarak közös ősénél, az Archosaurusnál is jelen volt” – véli Mathevon.
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=11852&PHPSESSID=abac4ea18541fe1b0890cbd4bd1291fa
|