Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Agrár támogatások

Agrár támogatások

  2009.05.20. 14:58

Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta – a világméretű gazdasági válság miatt a bankok szinte kivonultak az agrárágazat finanszírozásából, ami nagy mértékben megnehezíti és lelassítja a szaktárca által korábban meghirdetett modernizációs program megvalósítását.

Erre a célra közel 23 milliárd forintot fordít a tárca, az igényelt előlegekhez a mezőgazdasági vállalkozások egy-két héten belül hozzá is juthatnak.

Az államtitkár szerint 2009-ben még egy hasonló támogatási fordulóval segítik majd a vállalkozásokat, és a fejlesztések elszámolását is meghosszabbítják egy évvel, hogy csökkentsék a terheket. Hozzátette – azért van lehetőség ilyen mértékű támogatás biztosítására, mert a 2002-es 200 milliárd forintos költségvetéshez képest az idei évben az uniós forrásoknak köszönhetően majd 500 milliárd forintos keretből gazdálkodhat a tárca.

Az összeg felét az agrárágazat technológiai modernizációjára fordítják, hogy a hazai állattenyésztők ne veszítsék el rövid időn belül külföldi és belföldi piacaikat. A növénytermesztés területén már biztosra vehető, hogy nem ismételhető meg a tavalyi termésrekord, bár az őszi búza 30-50 százalékra becsült veszteségi mutatóin még javíthat egy csapadékosabb időszak – értékelt az államtitkár.







Forrás: Profitonline.hu

Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit