Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Sok eső hiányzik a földekről

Sok eső hiányzik a földekről

  2009.05.28. 05:26

A házi kútból sem lehet szabadon öntözni - Már a Google-t is bevetik az ellenőrök.

Az elmúlt napok esőzése még csak arra volt elég, hogy elverje a port a földeken, az ilyenkor szokásos csapadékmennyiségből kétszáz milliméternyi hiányzik. A szárazság már most komoly károkat okozott, az év egészében pedig a százmilliárd forintot is meghaladhatja az agrárium vesztesége.

A gazdák, ahol tudnak, öntöznek, azonban kevés az ilyen célra használható víz az országban. Ráadásul drága, köbméterenként 1,50-80 forintba kerül a csapadék mesterséges pótlása. Az árak ismeretében tehát könnyen kiszámítható, hogy csak kevés növény esetében éri meg a technológia elemévé tenni az öntözést.

Eddig még nem minősítette aszály sújtotta területnek az ország egészét vagy bizonyos részeit az agrártárca, de több szakember szerint az őszi kalászosok termésmennyisége a tavalyinak csupán fele lehet. A száraz melegben a gyümölcsfák is leálltak, ahol nem tudnak öntözni, ott a gyümölcsök már a fán megaszalódnak.

Megdöbbentő, hogy miközben ötmillió hektárt jóval meghaladja a mezőgazdaságilag hasznosított terület, és ebből mindössze 60-80 ezer hektárt, döntően a természetes vizek vagy a kevés számú kiépített csatorna közelében öntöznek rendszeresen.

A vízhiányban sokan most aktivizálják régi kútjukat, vagy csináltatnak újat, sokan pedig azt sem tudják, hogy még a kerti kútból sem locsolhat mindenki szabadon. A szabályok szerint egy-egy családi ház kertjének öntözésére legfeljebb 50 méter mélységből évente 500 köbméter víz vehető igénybe, de ehhez is kell a jegyző engedélye, de ezt csak elvétve szerzik be az érintettek.

Az ellenőrző hatóság már a Google világtérképét is beveti: ahol fólia van, ott öntözni is kell, így megnézik saját nyilvántartásukat, és ha nem találnak engedélyezett víznyerő helyet, akkor kezdődik a vizsgálat.






http://nol.hu/lap/gazdasag/20090528-sok_eso_hianyzik_a_foldekrol

Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit