Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Eladó a Borsodi Sörgyár

Eladó a Borsodi Sörgyár

  2009.06.15. 10:13

Nem elég az InBev-nek a dél-koreai leánycég eladása, az óriási hitelállománnyal küzdő cég 11 régiós sörfőzdét - köztük a magyar Borsodit - is el kívánja adni.

Hét közép-európai országban összesen tizenegy sörgyárat (köztük a magyar Borsodit) ad el az InBev - írta a belga Le Soir a hétvégén, ám az értesülést a cégnél nem kívánták kommentálni. Az újság szerint a lap azért adja el az érdekeltségeket, mert úgy látja, hogy az itteni operáció túl töredezett és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezentúl a fejlődő térségek közül inkább a dél-amerikai térségre szeretne az InBev fókuszálni.

A tranzakció tanácsadójául a Barclays-t választották és a 11 sörfőzdét egyben kívánják értékesíteni. A CVC Parnters nevű kockázati tőke társaság állítólag már érdeklődik is.

Mint ismeretes, tavaly az InBev a tőkepiaci rali csúcsán, igen magas, 52 milliárd dolláros vételárért megvásárolta az amerikai Anheuser-Busch-t, amellyel a világ legnagyobb sörgyártójává avanzsált. A tranzakciót a cég tetemes részben hitelből finanszírozta, amely a válság beköszöntével komoly fejfájást okoz a vezetőségnek. A cég alig néhány hete jelentette be, hogy az Oriental Brewery nevezetű dél-koreai leánycégét 1.8 milliárd dollárért eladta a KKR nevű kockázati és magántőke társaságnak.

Az InBev a fogyasztóknak a Stella Artois, a Beck's, és a Leffe márkákról lehet leginkább ismerős, míg Anheuser-Busch az amerikai Budweiser gyártója.






http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=2&k=2&i=116691

Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit