Hírek : Vihar utáni csend a földeken: aszály után az eső okoz veszteséget |
Vihar utáni csend a földeken: aszály után az eső okoz veszteséget
2009.06.24. 10:11
Mattot kaptak a somogyi termelők, megtorpant az aratás. Néhány hete az aszály gyötörte a gazdákat, most a szűnni nem akaró eső és az őszt idéző hűvös idő kínozza őket. Legjobb esetben is várhatóan csak a hét végén kezdhetik el újra a munkát.
Búcsút mondtak a betakarításnak Hetesen. Legalábbis néhány napra. Ha mostantól egy csepp eső se hullana, akkor is legközelebb pénteken merészkedhetnek a földekre. Az őszi árpát szerencsére néhány napja levágtuk – közölte Endre István, a hetesi Vikár Béla szövetkezet elnöke.
A bérmunkát befejeztük, a repce betakarítását szerdán kezdtük volna. Az eső és a szél ellehetetlenítette a munkát. Talán a hét vége felé folytathatjuk az aratást – tette hozzá Endre István, a hetesi szövetkezet elnöke. A hetesiek nem fűznek vérmes reményeket a korábbi rajthoz. Rendszeresen böngészik a meteorológiai előrejelzéseket. Szentgáloskéren is eget-földet megmozgatnak a siker érdekében. A júniusi ősszel azonban ők se tudnak mit kezdeni.
Tizennégy Celsius-fokos hőmérséklet, huszonnégy órán belül tizennyolc milliméternyi csapadék; sokat jelző kedd reggeli adatok a térségben uralkodó állapotokról. A környékbeli gazdák mégsem vetnek keresztet a szezonra, ám úgy érzik: a természet rútul megtréfálta őket. Az Agrária Zrt. dolgozói sem erre számítottak: a kétszázhúsz hektáron termesztett repcének csupán a felét takarították be. A hideg idő beköszönte előtt viszont még befejezték a lucerna második kaszálását. Tóth István elnök nem esett kétségbe.
A néhány napos lemaradást behozzuk – bizakodott. – Négy-öt nap múlva talán már barátságosabb lesz az időjárás. Akkor rögtön nekiállunk a munkának.
Megyénkben kilencezer-hatszáz hektáron termesztik az őszi árpát. A hét végén harminchat százalékos volt a betakarítási készültség, összegzett kedden Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. Kérdésünkre közölte: eddig csaknem háromezer-ötszáz hektáron vágták le a növényt. A 4,2 tonna körüli hektáronkénti hozam a sokéves átlagot reprezentálja.
Csúszik az őszi árpa betakarítása. A természet és a ránk zúduló eső ellen nincs védelem. Ez határozza meg a termelők mindennapjait – jegyezte meg kedden Laczkovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke. – S persze nem csak emiatt mérgelődnek a gazdák.
A kereskedők már most árgus szemekkel figyelik, hogy mikor jelenik meg a fuzárium. Furának tartom, hogy egyesek már most erre hivatkozva próbálják letornászni az árakat. Csakhogy a magyar gabonát külföldre is szállítják. Ha minőségi gond adódna, szerintem a távoli partner azon nyomban visszafordítaná az árut.
Szakaszosan szabadultak meg az őszi árpától
Learattuk és eladtuk az őszi árpát – újságolta elégedetten Tóth István, a szentgáloskéri gazdaság igazgatója. A 126 hektáron termesztett gabona idén gyengébben fizetett. A tavalyi 7 helyett most hektáronként 6,5 tonna volt az átlaghozam. Szakaszos eladással értékesítették a terményt; az első szerződést márciusban kötötte meg a cég vezetője. Utána még több megállapodást írt alá az egyik meghatározó gabonaipari vállalattal. Az árról nem kívánok nyilatkozni – utalt a zrt. üzleti érdekeire. Ugyanakkor megpendítette: egy tonna őszi árpáért ma közel 25 ezer forintot kapnak a termelők. Ők ennél jobb árban alkudtak meg.
A rossz időjárás miatt idegesek a termelők
Amíg megyénkben márciustól májusig a szokásosnál 85 milliméterrel kevesebb eső hullott, addig a június igen nedvesnek bizonyult – jelezte Varga Gábor. – Három hét alatt 42,5 milliméter csapadék volt; a legtöbbet, ötvenegy millimétert Fonyód vonzáskörzetében jegyeztük fel. Kaposvár környékén hullott a legkevesebb csapadék, alig harminchat milliméternyit mértünk.
A változékonyság jellemzi a következő napok időjárását – legalábbis erre számítanak a hivatal munkatársai. Varga Gábor kiemelte: ez nem kedvez a mezőgazdasági munkálatoknak. A viharban nagy felületen megdőlt a gabona és a repce. Az erőteljes hőingadozás és az esőzés pedig a gyomok növekedésének kedvez.
Forrás: sonline.hu
|