Agricola Zalakaros információs lapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Nyereség-termő fóliás paradicsom

Nyereség-termő fóliás paradicsom

  2009.07.17. 10:12

Az intenzív technológiák alkalmazása teheti nyereségessé a növénytermesztést ma Magyarországon - vallja az öcsödi Agrothermál Kft. ügyvezetője. A cég közel ezer hektáros területének alig fél százalékán termel holland csúcstechnológiával fólia alatt paradicsomot, az ebből származó jövedelme várhatóan az idén is meghaladja majd a teljes árbevétel ötven százalékát.

Enyedi Dezső elmondta: mintegy kilencszáz hektáron hagyományos szántóföldi növénykultúrák termesztésével, vetőmag-előállítással és szabadföldi zöldségtermesztéssel foglalkoznak. Tevékenységüknek ez a része évről-évre nullszaldó körüli eredményt produkál. Idén a kedvezőtlen piaci viszonyok és az aszály miatt várhatóan veszteséges lesz.

Az alig három és fél hektár fólia alatt termelt paradicsom ellenben ebben az évben eddig négyzetméterenként három-négy kilogrammal nagyobb termésátlagot hozott a szokásos bő negyven kilogrammnál, így e tevékenység időarányos nyeresége nagyobb a tavalyinál. Ennek köszönhető, hogy várhatóan az egész vállalkozás nyereséggel zárhatja majd 2009-et - magyarázta a cégtulajdonos.

A fóliás paradicsom harmadát a fővárosi nagybani zöldségpiacon, harmadát hazai nagykereskedőknek, a többit pedig termelői értékesítő szervezeteknek (TÉSZ) adják el. Szezontól függően hatvanöt-hatszázötven forint közötti áron, ezért ez februártól júniusig, illetve szeptembertől novemberig nyereséges. Július és augusztus inkább veszteséget hoz, hiszen ekkorra esik a paradicsom dömpingje. A kilónkénti ár ilyenkor alatta marad az átlagosan százhatvan forint körüli önköltségnek. Jelenleg százhúsz-százötven forintot adnak a felvásárlók az itt termett paradicsomért.
Oborzil Zoltán telepvezető szerint az intenzív paradicsomtermesztésnek ezt a formáját Európában Hollandia műveli a legmagasabb szinten. "Mi is onnan importáltuk a technológiát. Talaj helyett bazaltból szálhúzással előállított, majd műgyantával összeragasztott kőzetgyapot-kockákba ültetjük a paradicsomot. Ennek előnye, hogy mentes a kórokozóktól. Mint szervetlen közeg, tápanyagot sem tartalmaz, viszont kiválóan megköti a vizet és levegőt" - fogalmazott.

A szakember szerint a természetre így csak a fény "adagolását" bízzák. A tápanyagot, a vizet, a párát, a szén-dioxid szintet és a hőmérsékletet mesterségesen, egy modern számítógépes rendszerrel szabályozzák. A fóliák alatt nyáron is fűtenek. Nappal 45, éjjel 50-55 Celsius fokos termálvizet keringtetnek a csövekben. Ez a növények párologtatásának fenntartását, tehát végső soron a magasabb hozamok elérését segíti.

A cég által hasznosított termálvizet 1973-ban, kőolaj és földgázkutatás közben találták ezerötszáz méteres mélységben. Az óránként nyolcvan köbméter hozamú, kilencven Celsius fokos termálvizet adó kút ma már a Kft. tulajdona. Maga a vállalkozás 1991-ben alakult, jelenleg Öcsöd legnagyobb munkaadója. Összesen ötvenhét embert foglalkoztat. Ebből közel negyvenen a fóliaházakban dolgoznak.

Az ezredfordulón vezették be a holland módszert, melynek kapcsán azóta mintegy félmilliárd forintot költött fejlesztésre a társaság. Ráadásul minden esztendőben milliókat áldoznak arra, hogy lépést tartsanak a technológia fejlődésével. Éves árbevételük ötszázmillió forintra tehető.







Forrás: origo.hu

Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2004-04-10
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
 
G-Mail belépési pont
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pontos idő
 
Parlament
 
StatElit