Hírek : Csányi és bankja is az agráriumban erősít |
Csányi és bankja is az agráriumban erősít
2013.08.07. 13:45
Csányi Sándor OTP-vezér befektetőtársaival együtt 13-15 milliárdos beruházással létesít vágóhidat Mohácson. A vérmes agrárhitelezési tervektől fűtött OTP pedig ma együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.
Egy 13-15 milliárd forintos zöldmezős beruházásként jön létre Mohács térségében az a nagykapacitású vágóhíd, amelynek egyik befektetője Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a vágóhíd éves kapacitása egymillió sertés lenne egy műszakban.
A bankvezető közölte: a döntést a vágóhíd megépítéséről meghozták, a létesítmény területét már megvásárolták, jelenleg a tervezés folyik.
A vágóhíd-beruházásban részt vesz a Pick Szeged, valamint még egy magyar befektető, akit az elnök-vezérigazgató felhatalmazás híján nem nevezett meg.
A vágóhíd felépítése csökkentené a Pick Szegednél az élősertés-szállítás költségeit, mivel közel fekszik majd az integrált alapanyag-előállításban részt vevő termelőkhöz. Jelentős sertéstenyésztés folyik például a mohácsi térséghez közel található Bólyon. De már tárgyaltak nagy horvát sertéstenyésztőkkel is, akik szintén ott vágatnák le a sertéseket. Úgy tűnik lehetséges a határokon átnyúló együttműködés - jegyezte meg Csányi Sándor.
A bankvezető tájékoztatása szerint fejleszteni kívánják Bólyban is az állattartást, például egy kantelep létesítésével. Emellett gyarapítani kívánják a több száz integrált termelő számát - tette hozzá.
Csányi Sándor hangsúlyozta, hogy a magyar sertésszektor kifehérítésével, a feketevágások visszaszorításával, például az áfa- és az egészségügyi előírások kikerülésével folytatott állattenyésztés és élelmiszer-előállítás csökkenni fog. Reményét fejezte ki, hogy a felépülő vágóhídon a második műszakra is szükség lesz.
Az OTP Bank tegnap egyszersmind együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) is.
Csányi Sándor ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a bank középtávon legalább 40 százalékra kívánja növelni piaci részesedését az agrárfinanszírozásban.
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az aláírás előtt emlékeztetett: tavaly a bankszektor mezőgazdaságba kihelyezett hiteleinek állománya csökkent, az OTP-é viszont 15 százalékkal emelkedett.
Ez mintegy 13 százalékos részesedést jelent a banknak az ágazat finanszírozásában - mondta az MTI-nek Benedek Fülöp ügyvezető igazgató.
Csányi Sándor kiemelte: az OTP több évtizedes hagyományokkal rendelkezik a mezőgazdasági termelők finanszírozásában, de még mindig nem használta ki az e területen rendelkezésére álló lehetőségeket, és nem foglalta el azt a helyet, ami megilletné.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: számukra azért fontos a megállapodás az OTP Bankkal, mivel a két szervezet a továbbiakban egymás munkáját segítve, együtt kíván munkálkodni az agrárgazdaság fejlesztése érdekében.
A kamara elnöke utalt arra is, hogy ennek egyik fontos eszköze lesz az a többfunkciós kamarai kártya, amelynek kialakításában az OTP Bank segített a NAK-nak. A kártya a pénzügyi szolgáltatásokon túl más - például telekommunikációs - szolgáltatásokat is nyújt majd a NAK tagjainak. Győrffy Balázs szerint a kamara célkitűzése, hogy a tagok a tagdíj értékét meghaladó, "aprópénzre váltható" ellenértéket kapjanak köztestületi tagságuk kapcsán. Ezzel szeretnék kézzelfoghatóvá tenni a kamarai tagság előnyeit.
Csányi Sándor arról beszélt, hogy nemcsak bankvezetőként, de befektetőként is bízik a magyar agráriumban. Az OTP Bank fiókhálózatában biztosít könnyű elérhetőséget a vállalkozók, így az agráriumban tevékenykedők számára is. Az OTP szeretne tartósan élen járni a bankok között a mezőgazdaság finanszírozásában. Ez nemcsak hitelnyújtást jelent, hanem azt is, hogy a pénzintézet olyan további pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, amelyek egyszerűen, gyorsan, korszerű és átlátható módon érhetők el.
Fontosnak tartotta, hogy az agrár- és más vállalkozók is folyamatos információkat kapjanak a pénzügyi termékek nyújtotta lehetőségeken túl, például arról, hogy milyen magyar illetve uniós támogatások érhetők el számukra. E célok megvalósítására az OTP önálló agrárgazdasági igazgatóságot hozott létre.
A bankvezető úgy vélte: a bankszektor szerepe jelentős lehet a következő években a mezőgazdaság számára. Például, ha a kormány szándékainak megfelelően korszerű állattenyésztést szeretnének létrehozni a gazdálkodók, amely volumenben és hatékonyságban is jelentős fejlődésre képes, legalább ezermilliárd forint beruházásra volna szükség. Ezt a fejlesztést bankok nélkül nem lehet véghez vinni - szögezte le Csányi Sándor.
Az elnök-vezérigazgató örömét fejezte ki a tekintetben, hogy az OTP együttműködési megállapodást kötött a NAK-kal. Hozzátette: várhatóan az OTP az agrárium első számú bankja lesz, és a NAK-nak első számú pénzügyi partnerévé válik. Így az OTP is jól jár, mivel több ügyfélhez juthat el a köztestületen keresztül.
A cél közös: a kamara és az OTP is érdekelt abban, hogy az agrár- és az élelmiszer-gazdaság fejlődjön és növekedjen - mondta Csányi Sándor.
Az OTP első embere és a NAK vezetője is osztja azt a véleményt, hogy a magyar mezőgazdaságnak a jövőben még nagyobb szerepe lesz az ország gazdasági növekedésének alakulásában. Ezért a kormány által ezen a területen kitűzött célokat a mostani megállapodás jól szolgálja majd - hangoztatta Csányi Sándor.
http://nol.hu/gazdasag/csanyi_es_bankja_az_agrariumban_erosit
|